Miköőly Papa Beadja A Trükköt!: Komp - az életközeli élmény

A tegnapi nap, miután Márk megérkezett, gyorsan leugrottunk szörfözni, és mivel nem akartam új papucsot venni megint, most mezítláb végtunk neki. Ennek eredményeképp Márk talpa szétégett és felhólyagosodott. Úgyhogy a szörföt csak módjával nyomta, de mivel megint zacsikkal fürödtünk, nálam is hamar betelt a pohár: eldőlt, hogy megpattanunk.
Este azért megkóstoltuk Márk Jägerét meg egy kis Bintangot a teraszunkon, aztán irány Kuta központja, pártéj. Itt bementünk egy 6 (!) szintes diszkotékába, amiben csodálatos lakossági tánczenét nyomtak, de sajna nem volt csak néhány atomrészeg aussie. Röhögtünk kicsit néhány long island társaságában, aztán leléptünk. Aztán váltuttunk pénzt, kis veszteséggel, de azt majd márk elmeséli, ha van kedve. :)
Megérkeztünk úgy hajnal 1 felé, Márk már lefeküdt, amikor jött az ötlet, hogy hagyjuk itt ezt a mocskos várost. MOST!

Viszonyításképp: Kuta - Balangan kb. 45 perc motorral.

Úgyhogy összepakoltunk, kicsekkeltünk 2-kor (szerettek a recepciósok), fogtunk egy taxit, aztán irány Padang Bai, a kikötő, ahonnan indul a komp (kb. 1-másfél óra kocsival).

Jó a hangulat

A taxis köcsög volt, ráadásul nem tudta az utat, úgyhogy az 1 órás utat kb. 2 óra alatt tettük meg, úgy 6-7-szeri elalvással. Mivel sehol élő embert nem láttunk, és többször fordultunk meg, atán vissza és a dzsungelen át autóztunk végig, kezdett elég parás lenni a dolog. Aztán végül megérkeztünk egy olyan kikötőbe, ahol kb. 3 ember volt, ráadásul akkor már reggel 4 volt, de még mindig korom sötét. Pocsolyák mindenhol, a háttérben nagy hajók fényei, mindenféle gyanús elemek flangáltak. Na ez már tényleg parás volt. Kis hiszti meg vita a sófőrrel az áron, aztán még 2-3 emberrel, akikről nem tudtuk meg hogy kicsodák, de jegyet akartak eladni. Persze nem vettünk, ami később jó ötletnek bizonyult, mert a jegy kék, azok meg fehérek voltak.

Megtaláltuk a jegyirodát, de nem volt elég rúpiánk, dollárt meg nem akartak elfogadni, úgyhogy ott kellett

rimánkodni, de végül sikerült megvennünk a jegyet el inet erről a parás helyről. Sajnos a telefonom valahol itt
veszhetett el.

Vendégcsalogató váróterem

Ja tényleg, csak a céges számom van, a magán meg az indonéz sajna már nem él. :(
Ezek után kicuccolás a pocsojás feketeségbe, pottyantós budi, őrültnek kinéző emberek után eljutottunk egy beton felüljáró alá, ahol láttunk patkányt is, és valaki azt mondta, hogy ott kell várni.

Márk cigány

A sorban helyi emberek, láthatóan elég szegények várakoztak, de alapvetően nem volt semmi para. Összehaverkodtunk egy kedves családdal, és egy fél óra múlva már fel is szálltunk a csodálatos kompra.

Mint a Hair utolsó jelenetében

A kompra felérve azonnal ajánlottak nekünk kabint, amit persze elutasítottunk, hiszen nem vagyunk papírból. Meg egyenruha sem volt, nem is tudtam, hogy tényleg azt akarnak eladni. Szóval leültünk a padokra a többi néppel. Azt terveztük hogy a család közelébe, hátha nézik majd a cuccainkat, hiszen mi kb 3 percenként aludtunk el. Na ez nem sikerült, úgyhogy belekapaszkodtunk az értékeinkbe, és próbáltunk ébren maradni és túlélni.

Igazából nem lett volna para, ha nem éjszaka lett volna, nem lettünk volna hullafáradtak, nem 5 órás lett volna
az út és a kettétört székből előttünk nem másztak volna ki csótányok.

A legyek
Mivel rikított rólunk, hogy túristák vagyunk, hamar megjelentek körülöttünk az olyan emberek, akiket mi mind potenciális zsebesnek tekintettünk (valószínűleg azok is voltak). Márk egyszerűen úgy jellemezte őket, mint a friss hús körül repkedő legyeket. Mögénk beült egy csajszi, aki hangosan beszélt, néha felállt, elénk ült, aztán mellénk, megint mögénk. Néha hozzámért (gondolom hogy szokjam a dolgot, és később ne legyen feltűnő) Aztán ott volt még a punk sérójú fiatal srác - szintén nagy helyezkedő, csak minket figyelő, meg a Tata. A Tata a lenti képen Márk mellett ül. Ő sokáig kivárt, megvárta amíg megszokjuk a jelenlétét, aztán odaült Márk mellé úgy, hogy már hozzáért Márk fotós táskájához. Majd közölte, hogy márk nagyon jóképű, és honnan jöttünk, stb. Miután a táskát kettőnk közé emelte Márk, még közelebb jött a Tata, és folyamatosan igazgatta a ruháját, hogy a keze ne látszódjon (ami közben hozzáért Márk combjához :D ).

Döglegyek a friss hús körül

Nem derült ki végül, hogy csak ki akarta rabolni, vagy ennél romantikusabb tervei is voltak, mert betelt a pohár, béreltem egy kabint (kb. 1500 forintért), és oda bepakoltunk. A sok jó élmény miatt az elején nem mertünk az ágyakra feküdni, csak a szekrényen ülve szunyókáltunk. :)) Aztán győzött a fáradtság: Márk aludt jó sokat, én kb. félálomban töltöttem 5 órát, 20 percenként felugorva, hogy vajon megérkeztünk-e már. Nem segített sokat, hogy félúton a hajó motorja leállt, a hullámok meg akkorák voltak, hogy azt hittük felborul a hajó, de a végén szerencsésen megérkeztünk Lombokra, az igazi trópusi szigetre.