Random pic 1

Hát aki szörfözik, az ettől most utálni fog. Ez az a hullám, amire végül nem eveztem ki Gili-Trawanganon, hanem bejöttem a töréstől inkább. Mentségemre legyen mondva, hogy már van zátony-cipőm, úgyhogy most már kimennék.



Gili Trawangan low tide epic





Juhúúúúú!

Hát igazán pompás kedvem van!!
5 dolog is van, ami miatt:

1. A trópusi nyavalyám ma alábbhagyni látszik, kevéssé produkálva itt nem részletezett tüneteit, valamint az orvosommal :) is kommunikáltam, aki azt mondta, hogy jó eséllyel nem halok bele
2. Megírtam az összes blogbejegyzést
3. A lenti kép tanúsága szerint nem sok víz volt a zátonyon, ezért nagyon ódzkodtam tőle, meg féltem is (nem, nem annyira mint a póktól), de mégis lementem szörfözni .




Naplemente apályban a teraszomról fotózva


4. Igen szép hullámok voltak, és volt egy-két kiváló menetem, aminek a végén ki tudtam lőni a hullámból, ráadásul mindezt a naplementében tehettem, teljesen egymagamban az egész parton
5. Valamilyen rejtélyes indokból euorópai slágerek ázsiai happy-hardcore feldolgozása szól az étterem hangszóróiból, ami nagyon jókedvűvé tenne magában is :)

Szóval juhúúú! :)

Eat, Pray, Love

Na most annyira sok időm van, hogy ezt a bejegyzést is meg tudom írni. Igazából Gilin ütött szöget a fejembe, csak ott volt jobb dolgom is, mint írni.
Két dologról látom objektíven a valóságot: a cigizés és az egyedül utazó csajok. Mind a kettő egy embertípust takar.

1. Cigizés
Itt MINDENKI cigizik. A helyiek még rendben van, de az elképesztő mennyiségű európai (főleg svéd és holland) túrista is. Nem igazán értettem, ameddig meg nem láttam egy késő harmincas párt, akik épp ültek legy egy asztalhoz a parton, és közben cigiztek. Nem ott gyújtottak rá, hanem úgy érkeztek. Lepakolásnál aztán folyamatosan bénáztak a cigivel, nem tudták hova rakják, és látszott is, hogy még azt sem tudják, hogy kell rendesen tartani. :) És akkor jöttem rá, hogy itt azért cigizik mindenki, mert nyilván sok év után először eljöttek (számukra) a világ végére, hogy itt most két hétig minden tökéletes lesz, és most aztán azt csinálnak, amit akarnak. A gyerekkori lázadás helyett ez egy nine-to-five lázadás, és persze ugyanolyan esetlen, és persze ezért kifejezetten szórakoztató. Hazamennek majd, és egymásnak mesélik majd, hogy mennyire arcába nevettek a halálnak. (Igen, észreveszem, hogy én is sokszor csinálok kb. ugyanilyen hülyeséget)

2. Eat, Pray, Love
Hihetetlen szerencsémre férfi vagyok, ezért megvan az a képességem,. hogy úgy nyilatkozzak egy könyvről, vagy az olvasóiról, hogy akár a borítóját láttam volna! :)
Tehát a valóság: nagyon sok nőt (25-65 között) látok errefelé sétálni egyedül, vagy párban (főleg Gili Trawanganon). Ami önmagában persze egyáltalán nem érdekes, csak az, hogy ezek sose nevetnek, sose mosolyognak, sose néznek a szemembe, vagy bárki másra, csak bambulnak előre, vagy nagyon komoly arcot vágva fontolva haladnak. Ezt sokáig nem értettem, aztán rájöttem a megoldásra. Ezek mind ezt a könyvet olvasták! Aki nem tudná (pl. én), ez a könyv arról szól, hogy valami egy nő önmagát keresve végig utazik a világon, mindenféle őrületesen érdekes kalandba keveredve, a végén kiköt Balin, ahol megnézi a sok templomot, meg konzultál valami füvesemberrel, meg eszik, és gondolom a végén megtalálja önmagát, gól. Ez valami eszetlen érdekes lehet a csajoknak, úgyhogy akinek tele lesz a töke a melóval meg a férfiakkal (gondolom a könyvben az is benne van, hogy "mit nekem férfiak, én magamban is éppoly értékes szél-istennő vagyok), az elutazik Balira valami túrista-gyárba Kutára, és sokat sétál komoly fejjel, aztán hazamegy, és elmeséli a barátnőinek, hogy:
Te, Margit, ISTENIEKET ettem ott! A masszázs valami mennyei volt! Tényleg egy fantasztikus sprirituális átváltozáson mentem keresztül a Hard Rock café 815-ös szobájában, meg a szervezett légkondis-buszos túrákon.
Viccet félretéve: nyilván vannak olyanok is, akik tényleg komolyan gondolják, és egész nap az erdőben meditálnak, és biztos vagyok benne, hogy az hasznos lehet. De úgy gondolom, hogy a legtöbb az egy felszínes szart csinál végig, csak azért, mert benne volt egy könyvben. Persze ezzel nem lenne baj, csak ahelyett, hogy jólérezné magát a szálloda és a sziget nyújtotta örömök között, csak zombiként sétál fel-alá, mert azt hiszi, az az intellektuális. Ahelyett, hogy bevallaná, hogy csak egy kis lazítás kell, és egy kényelmes nyugis hetet szeretne eltölteni. (Egyébként respect az olyan csajoknak, akik egyedül utaznak, ahhoz tényleg nagy bátorság kell - bár az én ideális nő képemtől ez viszonylag messze esik)
Miután ezt végiggondoltam a teóriámat Gilin, még aznap Kután az egyik buszon pont egy marketing manager csaj mögé ültünk, aki elképesztően affektálva elmesélte a hihetetlen élményeit a mellette ülőnek, és kezében mit tartott? Azt a könyvet, bizony. Aztán kiszállt a Hard Rock café szállodánál (inet vettem a fenti példát).

Úúúúbaszki! De rég savaztam már ilyen jót! És nem, egyáltalán nem érdekel a másik oldal! :)

Balangan második nap

Kelés, szörf, szörf, sok szörf. Tömören.
Délután irány Kuta, bevásárlás. Zsóka szegény nem érzi jól magát, úgyhogy én segítek be Mikinek a konvolyban, ezúttal szükség is van rám, bár csak néhányszor szakadunk szét. Olyanok vagyunk mint egy giliszta: ha szétszakad, mind a két végén van egy-egy Miki, hogy mutassa az utat.
A Kuta Square az egyetlen hely Kután, amit bírok. Csináltam róla egy fotósorozatot, mert olyan szinten csak a szörfről szól, hogy olyat még Hawaiion és Sydneyben sem láttam. Mivel ezek mobilos képek, ki is rakom őket egy albumba, mert azok gyorsan (20 perc) felmennek. Ennek persze az az ára, hogy nem annyira kurvaszar, de azért elég irgalmatlanul ergya minőségűek. Itt egy kép ízelítőnek a lányoknak, és itt a teljes album.

10 méteres Kelly

Kizárólag a legszükségesebb dolgok beszerzése a Billabong, Rip Curl és Quiksilver boltokból: sapka elégés ellen, hosszú ujjú rashie leégés ellen, szörf cipő korallok ellen, gatya. Ez utóbbi azért kellett mindenképp, mert egyszerre ízléses és divatos is: fekete alapon rajzolt női alakok a hetvenes évek franciakártya-divatjából. :)))
Megvacsorázunk, aztán irány haza. Az út a reptér leszállópályája után megy el közvetlenül, úgyhogy kétszer is látunk hatalmas gépeket elhúzni úgy 30-40 méterre a fejünk fölött, egyszer nappal, egyszer éjszaka. Na az óriási élmény! Ha valaki emlékszik William Smith Miami című örökbecsű nótájának klipjére, na az kezdődik így.
Hazafelé viszonylag nyugodtan megyünk, kivéve a Balangan utolsó kereszteződésében történt Vérfagyasztó Tragédiát: az egyik lány jobbra kanyarodásnál (balra hajtsnál az a nehezebbik) eldől a bringájával, és bibis lesz a térde. Mondjuk a kereszteződés közepén éjszaka ez tényleg elég ijesztő, de szerencsére nem történik semmi baj. A kereszteződést tájékozódási pontként A Vérfagyasztó Tragédia Helyszíneként használjuk aztán, hogy mindenki értse hogy miről van szó, amikor útvonal magyarázás van.
Este elég sokat iszunk házipálinkát Attila jóvoltából, és még többet fürdünk a medencében. Hajnal felé térek vissza kunyhómba, abszolút nyugisan alszom! :) Viszont nem cserélnék a többiekkel, akiknek egész napos túrája van másnap...

És igen, woohoo! Utolértem magam. Ma má máma van má! A többiek elmentek túrázni, ömlik az eső, én meg megírtam mindent (nagyjából) ami eddig volt. Lehet hogy inet lesznek majd képek is, de azért ez erősen kérdéses. Mert persze lehet, hogy bejegyzés se lesz. :)

Balangan első nap

Reggel motor bérlés, Fat Yogiba odahozzák a robogót. Irány Balangan, persze térkép nélkül. Viszonylag könnyen idetalálok. Becuccolok a szobámba, ahol az ágyamból látom konkrétan a törést a szörfösökkel, aztán kimegyek a házból, közvetlenül a vízbe, mert épp dagály van, és akkor be-becsapnak a hullámok a ház alá. :) Két dolog fogad itt: egy szomorú - sajnos itt is van szemét (annyira nem durva, mint Kután, de azért zavaró), meg egy vidám: Kb. 5 perc sétára vert tábort a Hilldependent Bali Surf Camp: 26 lelkes szörfözni vágyó fiú és lány, élükön Rigler Miki, és becses neje Zsóka - akikkel Franciaországban is voltunk. Király, most úgyis inkább társasági életet akartam élni.
Gyors szörf, rommá égés, felhólyagosodott alkar, kiváló.
Délután irány Kuta, elkisérem a csapatot a városba, hogy kibéreljenek 24 (!!) robogót. Nem tudom, hogy mennyit meséltem tavaly az itteni közlekedésről, de elég annyit tudni, hogy tapasztalt motorosoknak is van mit szokni ebben a káoszban. Itt viszont egy csomóan kb. sose ültek motoron, este van, korom sötét, és összesen hárman tudjuk az utat vissza Balanganra, ráadásul minden motoron oldalt szörftartó (amivel az egyik lány az első tíz méteren magával visz egy hirdetőtáblát :) ).
24 motor egymás után az kb. egy 50 méter hosszú giliszta. Felajánlom segítségemet a konvolyban, hogy az új citromsárga smiley-s bukósisakommal középen segítem a konvolyt, és ha esetleg szétszakad (komolyan, mennyi esélye van, hogy nem szakad szét??), akkor majd viszem én a kigyó egyik felét. Kb. a harmadik kanyarnál történik meg a szakadás, de aztán mindenki épségben mégis megérkezik haza, 40 perc motorozás után. Igazábó szerintem konkrétan szürreális, hogy mindenki épségben, gond nélkül odaért! :)
Este beszélgetés a társasággal az ő helyükön (étterem, szép medence a szikla tetején, nagyon szép). Szerencsére tök jófejek az emberek (mernék mást írni úgy, hogy itt van vagy 10 notebook ;) ). Szóval tényleg nagyon jó a társaság, néhány Bintang után aztán viszont irány a kunyhó, amitől eléggé parázom először, mert tavaly félóránként riadtam föl szívrohammal, hogy biztos itt a cunami. (A ház kb. belóg a vízbe, annyira közel van az óceánhoz, lent a homokon, viszont mögötte sziklafal van, így biztos nem a túlélők között írnák a nevemet a statisztikába egy szökőár esetén.) De ez most jobb, csak 5:55-perckor ébredek fel (mint ahogy az összes többi lakó a szigeten), mert akkora villám csap be. Automatikusan föl is kelek, kimegyek a szobából, hogy akkor most jön-e a cunami, vagy sem. Nem jött.

Bali - Márk búcsú

Sanurból taxival vissza Kutára, hova máshova, mint a Fat Yogiba?! Hullámok nincsenek, csak szemét, úgyhogy inkább eszünk. :) A sok-sok indoznéz kaja után irány a meki (!), és a fantasztikus vacsorát a medencében levő víz alatti bárszékeken ülve költjük el. Találkozunk egy jakartai építő mérnökkel, aki mond érdekeseket, de már nem emlékszem rá, hogy miket. :)
Most először egy emeleti szobában lakunk, előttünk a lombkorona, egy kis denevér repked, majszolva a nektárt a virágokból (már este van). Hipp-hopp a jäger is elfogy, és mivel Márk utolsó napja van, nem tudjuk elsumákolni a bulit sem. Irány a fő utca, kb. 15 perc gyalog. Márk beleszeret egy boardshort-ba, amit kénytelenek vagyunk megvenni. Ez két dolgot jelent:

1. séta vissza a Fat Yogiba, aztán vissza a központba, összesen fél órában,
2. Márk egész este úgy bulizik, hogy az új gatya be van tűrve az övébe :)

A pénzváltók este rekordot döntenek: négyből négy próbál átverni! Mindegyiktől kb. 23,6%-kal leszek idegesebb. Annyira pofátlanok, hogy amikor rájuk sütöm, hogy csalnak, de leszarom, mostmár adják a rendes lóvét, ők azt mondják, hogy akkor nincs üzlet!! A végén már elküldöm őket a picsába. Konkrétan nem tudtunk pénzt váltani. Aztán újabb ötlet, újabb túra: vissza haza megint, kártya, autómata, aztán irány vissza partizni. A Sky Garden-ben csak 70.000 a long island, azért viszont cserébe olyan L.I.-t kapunk, amiben a rövidek egy műanyag flakonban vannak összekeverve! :D Flakonból két deci a pohárba, tetejére pici kóla, a lime-ot nekem kell kérni hozzá. Hát kb. olyan kategória, mint a Milánói Mérgező L.I. Márk előbb megy haza, tekintve hogy fél négykor indulnia kell, mire én hazaérek, ő már nincs sehol. Ő persze emlékszik rá, hogy amikor hazaért, akkor én ott aludtam. Nem lesz könnyű eldönteni, melyik memóriakirály emlékezik jobban! :D
A méreg megteszi a hatását: a következő fél napot ágyban töltöm, egy adag chips, egy kóla, és számtalan epizódnyi Death Note társaságában. Aztán elhatározom hogy kinézek Balanganra (lásd a térképet valamelyik előző bejegyzésből), de nincs erőm motort bérelni, ezért taxival megyek szörfözni (!!!) :D A hullám szar, két óra nézelődés után taxival vissza, de lefoglalom Man Sis kunyhójának óceánra néző szobáját másnapra.